Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A veszélyes termékek nagy részét gyermekeknek szánták

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A karácsony előtti fogyasztóvédelmi ellenőrzések első két heti adatai alapján 45 százalékos a jogsértések aránya; ez enyhe javulást jelent tavalyhoz képest. Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az InfoRádióban elmondta: még mindig nagyon sok a szabálytalanság, de a megkárosítások aránya csökkent és javult a nyugtaadási fegyelem is.

A szakember hangsúlyozta: a 8 hatóság által végzett átfogó ellenőrzések során gyakran találtak egészségre veszélyes, nem biztonságos termékeket, amelyek jelentős részét gyermekeknek szánták.

Példaként említette a távirányítóval működő játékokat. Szólt arról is, hogy a textiltermékek esetében sokszor nem a valós összetételt tüntették fel a címkén. Wittich Tamás elmondta: tavalyhoz képest csökkent a megkárosítások aránya és javult a nyugtaadási fegyelem is.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a leggyakrabban az akciókkal tévesztik meg az eladók a vásárlókat.