Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kávéval és a teával a cukorbetegség ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lényegesen csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát ittak, akár koffeinmentes változatban - derítették ki ausztrál kutatók.

Az Archives of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány nem ad magyarázatot az okokra, de megerősíti számos korábbi vizsgálat eredményét.

Azoknál az embereknél, akik naponta három-négy kávét vagy teát fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú, felnőttkorinak is nevezett cukorbetegség megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem vagy csak keveset teáztak, kávéztak.

Rachel Huxley, a Sydneyi Egyetem munkatársa összesen 450 ezer emberre kiterjedt, 18 korábbi vizsgálat eredményeit elemezte.

A metaelemzésbe vont tanulmányok nem tértek ki arra, hogy a vizsgálatban részt vevő emberek milyen egyéb italokat és ételeket fogyasztottak, így az okokat nem tudta megállapítani Huxley csoportja. Feltételezik, hogy az italok antioxidáns összetevői járulnak hozzá az előnyös hatáshoz, mert védik a sejteket a károsodástól