Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egészségesebb lehet mezítláb futni, mint cipőben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jobb az ízületeinknek, ha mezítláb futunk, mint az, ha kocogás közben edzőcipőt viselünk - állapították meg amerikai kutatók.

A lábfejet védi az ütésektől az edzőcipő, azok erejét azonban közvetíti a bokához, a térdekhez és a csípőhöz - derítették ki vizsgálataik során amerikai kutatók, akik szerint a futáshoz gyártott lábbelik viselésekor az ízületek nagyobb megterhelésnek vannak kitéve, mint akkor, ha valaki magas sarkúban sétál.

A kutatók szerint a sportcipőket úgy kellene kialakítani, hogy azok a mezítláb járás élményét adják, ugyanis, ha nem viselünk lábbelit, futáskor először a talppárnáink érnek földet, míg cipőben a sarkunk.

A szakemberek a kutatás során 68 futót vizsgáltak, olyanokat, akik hetente nagyjából 25 kilométert futottak normál futócipőben, és korábban nem volt sportsérülésük. A résztvevőket arra kérték, hogy cipőben és mezítláb is eddzenek futógépen, majd a két kísérlet eredményét összehasonlították.

Kiderült, hogy lábbelit viselve a bokára, a térdekre és a csípőre nagyobb csavaróerő hatott, mint amikor a kísérleti alanyok mezítláb álltak a futógépre - sőt, annál is nagyobb, mint ami akkor mérhető, ha valaki magas sarkú cipőben sétál.

"A mostani futócipők kialakítása a különféle sarokpárnázási megoldásokkal segít megakadályozni a lábfej elfordulását, az iparágban pedig ez a módszer vált általánossá. Pedig nincs klinikai bizonyíték arra, hogy ez az optimális a futók egészségének megőrzéséhez. Hiába a cipőtervezési újítások, a futás miatt bekövetkező sérülések száma nem csökkent jelentősen" - írta D. Casey Kerrigan, az egyik cipőgyártó cég vezető munkatársa.