Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Agresszívabbak a fiatalon érő lányok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Agresszívabbak, és gyakrabban kerülnek összeütközésbe a törvénnyel azok a lányok, akik már 12 éves koruk táján érik el a pubertáskort, mint azok, akiknél ez csak később következik be - állapították meg ausztrál kutatók.

A lányok viselkedése szempontjából komoly jelentősége van annak, hogy mikor érik el a pubertáskort: a korábban serdülők jelentősen agresszívabbak, mint azok, akiknél ez csak 14 évesen kezdődik - derítették ki a Queenslandi Egyetem munkatársai.

A több mint 21 éven át tartó, nyolcezer anya és lányaik részvételével készült vizsgálat során a kutatók azt is megállapították, hogy a pubertáskor azonos szakaszaiban lányok és a fiúk ugyanolyan agresszívak.

A fiatalon serdülő lányok nagyobb eséllyel lopnak, verekednek, kezdenek cigarettázni és drogozni, mint később érő társaik, ám ennek okát nem tudták pontosan meghatározni - mondta a kutatás vezetője, Jake Najman szociológusprofesszor.

Egyelőre azt sem derült ki, hogy ezek a lányokat tizenévesen jellemző vonások felnőttkorban is meghatározzák-e a viselkedést.

Najman professzor szerint kutatásuk eredményei, illetve a tény, hogy a fiatalok egyre korábban érik el a serdülőkort, magyarázattal szolgálhatnak arra, miért kezd mind több lány inni, dohányozni, kábítószert használni vagy másokat terrorizálni.

"A két dolog bizonyos szempontból összekapcsolódik, ezért tűnhet társadalmi folyamatnak az, hogy a lányok fiatalabb korukban agresszívabbak és bűncselekményeket követnek el" - mondta a szakértő, megjegyezve: ez is közrejátszhat abban, hogy a nők egyre férfiasabb viselkedésmintákat követnek.

Az ausztrál kutatók eredményeikre hivatkozva cáfolták azt a feltételezést, hogy a fiúk azért agresszívabbak a lányoknál, mert szervezetükben magasabb a férfi nemi hormon, a tesztoszteron szintje.