Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Halálos balesetet okozott Magyarországon egy horvát politikus

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Halálos balesetet okozott Magyarországon Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) vezetője - közölte kedden a CroatianTimes című horvát weblap; az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset okozója múlt pénteken nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét. Radimir Cacic biztosíték letétbe helyezését követően elhagyhatta az országot.

A Magyarországon hatályban lévő adatvédelmi rendelkezések értelmében a rendőrség nem közöl a balesettel kapcsolatos személyes adatokat - mondta az MTI érdeklődésére Makula György, az ORFK szóvivője.

Tájékoztatása szerint egy horvát állampolgár január 8-án, 13 órakor az M7-es autópályán Nagykanizsa felől tartott Budapest irányába. Haladása során nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, ezért későn észlelte az előtte, a külső forgalmi sávban, vele azonos irányban közlekedő másik személyautót, s a 180-as kilométer közelében neki ütközött a jármű hátsó részének. A baleset következtében két ember súlyos, egy harmadik könnyebb sérülést szenvedett.

Az ügyben először közúti balesetokozás vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Az ügyész indítványára a bíróság a biztosíték letétbe helyezését rendelte el, így a balesetet okozó horvát állampolgár a biztosíték letétbe helyezését követően, még a baleset napján elhagyhatta az országot - mondta a szóvivő.

Az egyik sérült a baleset másnapján a kórházban elhunyt, ezért az eset minősítése halált okozó közúti baleset gondatlan okozásává változott.

Mint arról kedden a CroatianTimes című horvát weblapra hivatkozva az MTI beszámolt, Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) vezetője okozta a halálos balesetet.

A lap szerint Cacic maga tájékoztatta a horvát médiát a január 8-án történt balesetről, miután - szavai szerint - hétfőn tudomására hozták, hogy az ütközés egyik áldozata meghalt a kórházban.

A 148 fős zágrábi parlament ellenzékében helyet foglaló, s a 2007-es választások óta hét mandátumot birtokló centrista néppárt elnöke elmondta, hogy a baleset a rendkívül rossz időjárási és útviszonyok miatt következett be, heves esőben és sűrű ködben az M7-es autópályán.

"Az autóban, amelybe belerohantam, megsérültek az utasok. A kocsinak nem volt ködlámpája. Sajnálatosan - mint arról nem hivatalosan tájékoztattak - az egyik utas később elhunyt a kórházban. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szélső sávban haladtam, s nem voltam alkohol hatása alatt" - fűzte hozzá az esethez sajtóközleményében a horvát pártvezető.

Az M7-es Somogy megyei szakaszán aznap több súlyos baleset is történt az út jegesedése miatt.

A Jutarnji List című horvát újság honlapja ugyanakkor felidézi, hogy Cacicnak több súlyos autóbalesete is volt már korábban. A lap szerint néhány éve maga mondta el a sajtónak, hogy három totálkáros balesetet is túlélt azóta, hogy 1967-ben 18 évesen megszerezte a jogosítványát.