Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kigurultak a sorsológömbből a hatoslottó számai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az első szám kihúzása után, a zárszerkezet hibája miatt, kigurultak a számokat rejtő gömbök a sorsológömbből a hatoslottó vasárnapi sorsolásán.

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az első szám, az egyes kihúzása után a sorsoló gömbben még benne lévő golyók egy része kigurult.

Ilyenkor a sorsolási bizottság elnöke új számkészletet és új sorsológömböt kér - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a gömbbe a már kihúzott szám nem kerül bele, így 44 számmal folytatódott a sorsolás.

Somorai László azt mondta: nagyon ritkán előforduló esetről van szó, a sorsológömböt pedig többször is kipróbálták Szerencsejáték Zrt. munkatársai, mielőtt élesben használták volna.

Közölte: legutóbb 2-3 évvel ezelőtt, a skandináv lottó sorsolásán történt hasonló eset.

A szóvivő kitért arra, hogy szoktak vészpróbákat tartani a televíziós stábbal, a műsorvezetővel, a sorsolási bizottság elnökével, ezért a kollégái fel vannak készülve a különleges esetekre.

Somorai László elmondta azt is, hogy a hatoslottón nem volt telitalálatos szelvény.

Vasárnap délután az alábbi számokat húzták ki: 1, 7, 12, 13, 22, 29. A jövő heti várható főnyeremény 110 millió forint.