Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tőzsdézni akar? Hallgasson a majomra!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy majom bizonyult a tavaly legsikeresebb tőzsdecápának Oroszországban - méghozzá toronymagasan. S ez nem lehet véletlen: egy majom az Egyesült Államokban is maga mögé utasította befektetési tehetségével emberi vetélytársai 70 százalékát.

A Finansz című orosz gazdasági folyóirat 2009 elején kísérletbe kezdett: befektetési portfóliót alakított ki egy állatszínházi kedvenccel, Lusa csimpánzzal.

Az állat elé kilenc pénzügyi szakértő és a majom idomára jelenlétében kiraktak 30 kockát, rajtuk különböző, a moszkvai tőzsdén jegyzett végek nevével. Lusa a bizottság számára ismeretlen megfontolások alapján nagyon határozottan kiemelt a sorból nyolc kockát.

Az emberek azután az ezeken szereplő nyolc cég részvényeire osztották el a kísérletre szánt virtuális egymillió rubelt, egyenlő arányban.

A Finansz munkatársai ettől kezdve folyamatosan figyelték Lusa portfóliójának alakulását, és csodálkozva látták, hogy befektetéseinek értéke rendszeresen gyorsabban nőtt, mint a tőzsdeindex, vagy mint számos jó nevű befektető cég portfóliójának értéke.

A folyóirat munkatársai azzal vigasztalták magukat, hogy ez véletlen, majd hosszabb távon derül ki az igazság. És kiderült: egy év alatt a moszkvai tőzsde indexe 107 százalékra nőtt, a legjobb befektetési alapok 109 százalékot értek el, Lusa viszont 194 százalékos eredményt ért el, vagyis közel megduplázta tőkéjét.

A szakértők szerint Lusa elsősorban az állami Szerbank papírjaival kaszált nagyot, amelyek értéke messze átlagon felül emelkedett, míg a majomhölgy által kiválasztott többi cég is jól, de a lassan fellendülő piacon nem átlagon felül teljesített.

Lusa keresetéről a Finansz munkatársa a Komszomolszkaja Pravda című lapban számolt be szerdán. Hozzátette: Amerikában is volt már hasonló kísérlet, és az amerikai majom is maga mögé utasította emberi vetélytársai 70 százalékát.

Nem kizárt, hogy hosszabb távon halványulnak majd Lusa sikerei, a Finansz majd erről is beszámol, mert továbbra is nyomon követi Lusa virtuális portfóliójának alakulását - írta a lap.