Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Aki akar, örökbe fogadhat egy tigrist

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tigris-örökbefogadási programot indít magánszemélyek számára az indonéz kormány a kihalófélben lévő szumátrai tigris megmentésére.

A rabságban született tigrisek párját százezer dollárért adják oda az örökbefogadó állatbarátoknak. A szokatlan fajmegőrző program már idén elindulhat - közölte a kormány erdészeti tárcájának illetékese, aki hangsúlyozta, hogy nem kiárusítják vagy kikölcsönzik a tigriseket, mindössze arra jogosítják fel a jelentkezőket, hogy meghatározott feltételekkel gondoskodhassanak róluk.

"A tigrisek továbbra is az állam tulajdonában maradnak" - szögezte le a hivatalnok, aki a százezer dolláros díjat afféle "biztosítékként" értékelte. Az ötlet egyébként gazdag üzletemberektől eredt, akik felajánlották, hogy szívesen vásárolnának tigriseket. A tájékoztatás szerint jelenleg harminc, rabságban született példány él Indonéziában.

Az örökbefogadóknak legalább 60 négyzetméteres területet kell biztosítaniuk egy-egy tigrispár számára, de a kormány ajánlásában "három futballpályányi"" terület szerepel ideálisként. Az állatok egészségi állapotát folyamatosan ellenőrzik majd a kormány szakértői, és a helytelen bánásmódot pénzbüntetéssel vagy börtönnel szankcionálják - nyugtatta meg az aggodalmaskodókat az illetékes.

Állatvédelmi aktivisták fenntartással kezelték a tervet, mint mondták, inkább a vadon élő, mintegy kétszáz szumátrai tigris megőrzésére kellene fordítani az erőforrásokat. A szumátrai tigris élőhelyének elvesztése miatt került a kihalás szélére. Az otthonául szolgáló szumátrai dzsungelek nagy részét kiirtották.