Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jó tanácsok, amelyekkel megelőzhető a tüdőrák

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tüdőrák a daganatos megbetegedések 25 százalékát teszi ki, és nyilvánvaló rizikófaktorai mellett - amelyek közül a dohányzás áll az első helyen - mára már jó néhány életmódbeli tényezőről kiderült, hogy hatékonyan megelőzhető a segítségével a kór. Ehhez ad tanácsokat a szakértő.

Számos tanulmány vizsgálta már azt a kérdést, hogy a fizikai aktivitás csökkenti-e a tüdőrákos megbetegedések kockázatát, és bár már született néhány becslés az összefüggésekről, nemrégiben egy sokkal pontosabb eredmény is napvilágot látott.

A dallasi Cooper Klinikán ugyanis 38 ezer 20 és 84 év közti férfit vizsgáltak 1974 és 2002 közt, akik a vizsgálat kezdetéig elkerülték a tüdőrákot. Három csoportba sorolták be őket a taposógépen végzett edzéseik időtartama szerint: a legkevesebbet edzők 20 százalékot tettek ki, a közepes mennyiséget 40, és a legnagyobb mennyiséget szintén 40 százalék alkotta.

Az eredmények: a vizsgált időszakban összesen 232 tüdőrák miatti halálozás következett be - számol be a vizsgálatról Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. Tekintetbe véve az életkort, az edzéssel eltöltött éveket, a testtömeg-indexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a fizikai aktivitást és a családi kórelőzményeket, világossá vált, hogy a többet edzőknél kimutathatóan alacsonyabb volt a halálozások száma.

Az is bebizonyosodott, hogy a leszokott dohányosoknak kisebb az esélyük a tüdőrákra, mint az aktív füstölgőknek, bár még mindig nagyobb, mint azoknak, akik sosem dohányoztak. Összehasonlító vizsgálatokból az is kiderült, hogy 1-2-szer nagyobb az esélyük a tüdőrák miatti halálozásra azoknak, akik dohányoznak és kevés kardioedzést végeznek, mint azoknak, akik nem gyújtanak rá, viszont sokat edzenek.

A következtetés egyértelmű: bár nem lehet kikerülni a dohányzás óriási befolyását a tüdőrák kialakulására, az adatok bizonyították, hogy minél többször van alkalma egy férfinak kardioedzést végezni, annál inkább csökkentheti a tüdőrák kockázatát.

A mozgás más daganatfajták is beválik

Az amerikai Nemzeti Rákkutató Központ munkatársai is letették a voksukat a rendszeres edzések mellett. Azt tapasztalták ugyanis, hogy heti három-négy alkalommal 30 perc fizikai mozgás, számos daganatos megbetegedés (mell-, méhtest-, prosztata-, bélrendszeri-, és tüdőrák) kialakulását csökkentheti.

Az összegzett adatok szerint, a fizikailag aktív nők esetében 40 százalékkal kisebb a mellrák kialakulásának valószínűsége és rendszeresen sportoló férfiak esetében 10-30 százalékkal csökken a prosztatadaganat kialakulásának esélye.

Dr. Elise Cook, az Anderson Rákkutató Központ Klinikai Rákmegelőző Tanszékének munkatársa egy kézenfekvő javaslatot is tett: szerinte az a legjobb, ha olyan sportot választunk, amit szeretünk végezni. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a mozgás csak egy része - bár igen fontos része - az egészséges életmódnak.

A zöldtea titok?

Egy amerikai rákkonferencián ismerhették meg a szakemberek azt a klinikai vizsgálat-sorozatot, amelyet több mint 500 ember - 170 tüdőrákos és 340 egészséges - bevonásával végeztek a Tajvanban. Az eredmények alapján megállapították, hogy jelentősen csökkent a tüdőrák kockázata azon dohányzók és nemdohányzók körében, akik legalább egy csésze zöldteát elfogyasztottak naponta.

Azon dohányzók és nemdohányzók körében viszont, akik egyáltalán nem fogyasztottak zöldteát, 5,16 szorosára nőtt a tüdőrák kockázata. A dohányzók körében ez a kockázat még nagyobb, 12,71-szeres volt.

A zöldtea, amely a Camellia sinensis nevű ázsiai növényből készül, Ázsia kedvelt itala. Már korábban is ennek tulajdonították, hogy számos rákbetegség sokkal kisebb arányban fordul elő a világnak ezen a felén. Laboratóriumi vizsgálatok már kimutatták, hogy a zöldtea kivonatai, a polifenolok megállíthatják a ráksejtek növekedését. Ám az emberek bevonásával végzett korábbi vizsgálatok vegyes eredményeket hoztak. Egyes esetekben bizonyított volt a védő hatás, míg máskor nem találtak rá bizonyítékot.

Más tudósok azt feltételezik, hogy az emberek genetikai állománya játszik szerepet a kockázati tendenciában. Azok a zöldtea-fogyasztók, akik az IGF1 nevű génnel rendelkeztek, kevésbé voltak hajlamosak a tüdőrákra, mint azok, akiknél az IGF1 gén egy másik fajtája volt jelen.

Mit tehetünk a rák megelőzéséért?


Hagyjunk fel a dohányzással.

Csökkentsük az elfogyasztott alkohol mennyiségét.

Alakítsunk kis egy életre szóló mozgásprogramot, és ehhez kérjük orvos és személyi edző tanácsát.

Fogyasszunk mindennap zöldséget, gyümölcsöt és gabonát.
Védekezzünk az erős napsugárzás ellen.

Legyünk tisztában a daganatok családi halmozódásával, nézzünk utána a felmenőinknek.

Rendszeresen vegyünk részt szűréseken!