Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Imádkozáskor is spórolni kell

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A muzulmánok ima előtti rituális mosdásának vízigényét hivatott csökkenteni egy malajziai cég által kifejlesztett gép.

A gazdagon díszített, zöld készülék automatikus érzékelőkből és mosdótálakból áll. Az 1,65 méter magas gép, amely Korán-részleteket is recitál, a gyártó szerint 1,3 literre csökkenti az egy mosakodáshoz szükséges vízigényt.

A rituális mosakodás a muzulmánok számára kötelező gyakorlat a napi öt ima mindegyike előtt: megmossák arcukat, karjukat és lábukat, mielőtt imádkozni kezdenének.

Igen ám, csakhogy ez igen nagy vízfogyasztással járhat. Mint Anthony Gomez, a készüléket kifejlesztő AACE Technologies vezetője elmondta, a több percig tartó tisztálkodás közben gyakran végig nyitva vannak a csapok.

"A mekkai zarándoklat ideje alatt kétmillió hívő hozzávetőleg 50 millió liter vizet használt fel naponta erre a célra. Az új gép bevezetésével napi 40 millió liter megspórolható lenne" - ecsetelte a két év alatt 2,5 millió dollárból (485 millió forintból) kifejlesztett termék bemutatóján a maláj fővárosban.

A világon jelenleg több mint 1,7 milliárd muzulmán él, közülük legtöbben a vízben szegény Afrikában és Közel-Keleten. Az AACE Technologies elsősorban e két régió tehetősebb országaira számít a darabonként 3-4 ezer dollárba (580-775 ezer forintba) kerülő készülék értékesítésénél.

Dubaj már érdeklődött is a termék iránt, amelyet első körben repülőtereken állítanának fel. Az AACE úgy tervezi, hogy irodáknak és mecseteknek is értékesít falra szerelhető, hat berendezésből álló egységeket.