Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mintegy 34 ezer fővel csökkent a népesség Magyarországon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mintegy 34 ezer fővel csökkent a népesség egy év alatt Magyarországon; 2,7 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg 2009-ben, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Tavaly 96 450 gyermek született, míg a halálozások száma 130 350 volt. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 13 ezer fő volt.

Mint a közleményben kifejtették: a születésszám március kivételével az év valamennyi hónapjában alacsonyabb volt, mint az előző évben. A csökkenés mértéke különösen novemberben és decemberben volt számottevő, amikor az újszülöttek száma az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva 6,3 százalékkal volt kevesebb. Tavaly ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve - tették hozzá.

A halálozások száma egyenetlenül alakult, az első negyedévben 3,2 százalékkal meghaladta az előző évit, augusztus és október között viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint egy évvel korábban. A novemberi és decemberi halálozási adat 1,2 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben. Az év során összességében az előző évinél 323 lakossal többen hunytak el.

A KSH közölte azt is, hogy 2009-ben 36 750 házasságot kötöttek, 3355-tel (8,4 százalékkal) kevesebbet, mint 2008-ban.