Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Minden tizedik magyar diákot bántalmazta már pedagógus?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egyre jobban elharapódzik az iskolai erőszak mértéke Ausztráliában, ahol egy kutatás eredménye szerint a gyerekek fele érintett a problémában, 70 százalékuk pedig a legsúlyosabb iskolai problémák közt említi. Egy hasonló magyar kutatás eredményeit ellentmondások tarkítják, az erőszakra, illetve annak gyakoriságára másképpen emlékeznek a tanárok és diákok.

Az AAP ausztrál hírügynökség értesülései szerint az ausztrál iskolások fele már erőszakoskodott valamelyik diáktársával, a gyerekek 70 százaléka pedig súlyos problémának ítélte meg az iskolai erőszakot.

A kutatás összesen 1000, hét és tíz év közötti gyereket vizsgált, akik korábban részt vettek egy erőszak ellenes tanfolyamon - számol be az ELTE TÁTK hírlevele. Az adatok szerint a probléma sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a korábbi kutatások állították. Ausztrál szakértők szerint az erőszakoskodás a játszótéren kezdődött, de mára ez a jelenség a társadalom minden területére kiterjedt.

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a prevenciós intézkedések ellenére az erőszakoskodás mértéke tovább növekszik az iskolákban. Ezt az állítást az oktatási miniszter is megerősítette, így Ausztrália egyelőre tehetetlenül áll a probléma előtt.

Magyarországon sem ismeretlen a jelenség

Az egyre gyakoribbá váló iskolai erőszakról készíttetett kutatást a magyar oktatási tárca 2009 decemberében. A kérdőíves vizsgálatot 186 középiskolában végezték 11. évfolyamos diákok és pedagógusaik körében. A magyar kutatás két dolgot emel ki, amely az ausztrál tanulmányban nem szerepelt.

Egyrészt, a diákok közötti agressziós cselekedetek, mint például a kiabálás és a megszégyenítés, inkább a lányok módszereire jellemző. Másrészt, a gyerekek egymás közti agressziója mellett igen jelentős a tanárokkal szemben elkövetett verbális és fizikai erőszak is. A kutatás eredményeit azonban ellentmondások tarkítják, az erőszakra, illetve annak gyakoriságára másképpen emlékeznek a tanárok és diákok.

A megkérdezett pedagógusok két százaléka állította, hogy fizikai erőszakban részesült valamelyik diákja által, valamint minden kétszázadik pedagógus számolt be arról, hogy a szülők agresszívan viselkedtek vele. A diákok 10 százaléka állította, hogy a tanára bántalmazta, ám ezt a pedagógusok mindössze 2,6 százaléka ismerte el. Az adatok alapján megállapítható, hogy a gimnáziumokban a legalacsonyabb, a szakiskolákban pedig a legmagasabb az erőszak mértéke.