Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A barnamoszat tehet jót a fogyni vágyókkal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Évek kérdése csupán, és olyan édességek kerülhetnek a boltok polcaira, amelyek ahelyett, hogy hizlalnának, éppen hogy segíthetnek megszabadulni a plusz kilóktól.

Néhány éven belül fogyasztó hatású finomságok készülhetnek, legalábbis ezen dolgoznak a Newcastle-i Egyetem munkatársai. A kutatók egy, az élelmiszeriparban régóta használt anyaggal, az algináttal kísérleteznek, amelyről most kiderült, hogy segít megakadályozni a zsír felszívódását a szervezetben, ráadásul finomabbá is teszi az ételeket.

A tudósok kutatásuk során hatvanféle rostot vizsgáltak meg, amelyek közül a barnamoszatok sejtfalában nagy mennyiségben előforduló anyag bizonyult a leghatékonyabbnak: ez volt képes a legnagyobb mértékben - 75 százalékban - meggátolni, hogy az élelmiszerekkel elfogyasztott zsír a szervezetben maradjon.

Az alginát, amit az élelmiszeriparban stabilizálószerként, sűrítő- és  zselésítő anyagként, valamint emulgeálószerként használnak, ebből a szempontból hatékonyabb, mint számos fogyást segítő tabletta, de előnye, hogy míg azokat rendszeresen szedni kell, ez már a gyártáskor belekeverhető az ételekbe.

A por formájában előállított anyag színtelen és szagtalan, a kísérletben résztvevő önkéntesek szerint azonban finomabbá tette a kenyeret, amelybe belesütve fogyasztották.

"Az első eredmények azt mutatják, hogy az alginát jelentősen csökkenti a zsír felszívódását. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha a természetes rostot olyan naponta fogyasztott termékekbe keverjük mint a kenyér, a sütemények vagy a joghurtok, az azokban található zsír háromnegyede egyszerűen áthalad a szervezeten" - mondta Iain Brownlee, az egyik kutató.