Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sztárok dalolnak az árvízkárosultak megsegítésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Összefogás Dalával és az Összefogás Vonalával segítené a továbbiakban a kormányzat az adománygyűjtést az árvízkárosultak részére. Az újjáépítés gyorsasága a kormányszóvivő szerint jelenleg a helyi önkormányzatok precizitásán múlik.

A kormányszóvivői tájékoztatón mutatták be az Összefogás Dalát. Lévay Sylvester zeneszerző és Szomor György szövegíró műve lesz a főszereplője az árvízkárosultak további megsegítésének, ugyanis a hozzá kapcsolódó, már korábban is bármelyik hálózatról hívható 1749-es segélyvonal hívásával - amely eztán az Összefogás Vonala - minden telefonáló és sms-ező 200 forinttal járul hozzá az újjáépítés költségeihez.

A vonalra érkező adományokat egyenlő arányban osztják el az öt legnagyobb magyarországi segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, és a Vöröskereszt között.

Az Összefogás Dalát több ismert magyar előadó énekelte fel - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. Az előadók között szerepel Rúzsa Magdi, Tóth Gabi, Feke Pál, Bebe, Varga Miklós, Csézy, Csík János, Bereczky Zoltán, Szinetár Dóra, Dolhai Attila, Zséda, Szvorák Katalin és Csipa is.

A dalt és az abból készült videoklipet augusztus végéig naponta többször is sugározza több rádió- és televíziócsatorna.

Az újjáépítés kapcsán Nagy Anna elmondta, hogy jelenleg az érintett helyhatóságok precíz munkájára van leginkább szükség, az önkormányzatokon múlik ugyanis, hogy meddig tart a helyreállítás.

A települések két kasszából a vis maior támogatásból és a magánlakóházak építésére vagy vásárlására fordítható támogatási keretből juthatnak pénzhez. A vis maior keretből összesen 3,9 milliárd forintot oszt szét az állam, az önkormányzatoknak pályázniuk kell, jelenleg 225 pályázat vár döntésre vagy áll előkészítés alatt, 1500 pályázat esetében pedig hiánypótlásra van szükség. A magánlakóházak építésére vagy vásárlására fordítható támogatási keretből 3170 millió forint áll rendelkezésre, ebből 1,8 milliárd Felsőzsolcáé, ám ezt az önkormányzatok úgy hívhatják le, ha helyi rendeletet alkotnak a támogatások elosztásához, és egyenként szerződnek minden családdal.

Felsőzsolca önkormányzata egyébként ezekben a napokban köti az első támogatási szerződéseket a lakókkal, akik 12-15 tervből választhatnak. A településen egyébként nemrég megduplázták a rendőrőrs létszámát.