Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Különleges utónevet is kapott a brit miniszterelnök újszülött lánya

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Cornwalli utónevet is kapott a brit miniszterelnök, David Cameron újszülött lánya, aki a vártnál korábban, a héten jött világra.

Florence Rose Endellion Cameron születését a miniszterelnöki rezidencia közlése szerint csak szeptemberre várták, de a kislány a család cornwalli vakációját "megzavarva" kedden délben császármetszéssel jött világra.

A miniszterelnök elmondta, hogy Anglia legnyugatibb megyéjében született lánya a különleges körülményekre utalva, a közeli St. Endellion település után is kap egy keresztnevet. (A falu egy hatodik századi cornwalli szentről, Endelientáról kapta a nevét.)

Florence Rose Endellion a 43 éves politikus és 39 éves felesége, Samantha Cameron negyedik gyermeke. Legidősebb fiuk, Ivan tavaly februárban, hatéves korában, betegség következtében hunyt el, 2004-ben megszületett Nancy, Arthur pedig 2006-ban jött világra.

Hivatalban lévő brit miniszterelnöknek 150 év után először 2000 májusában született gyermeke: ekkor Tony Blair felesége, Cherie életet adott negyedik gyermeküknek, Leónak.