Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A banán segíthet a stroke elleni harcban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Naponta három banán elfogyasztásával sokat tehetünk a stroke ellen - állítják brit és olasz tudósok, akik számos, a déligyümölcs jótékony hatásait vizsgáló kutatás eredményeit hasonlították össze.

Jelentősen csökkenthetik az agyi érkatasztrófák kockázatát a káliumban gazdag élelmiszerek, így a banán, a spenót, a lencse, a tej, a hal és a diófélék fogyasztása - állapították meg brit és olasz tudósok.

Korábbi kutatásokból is kiderült, hogy a banán segíthet a magas vérnyomás kordában tartásában és a stroke megelőzésében, az eredmények azonban nem voltak mindig egyértelműek.

A nemzetközi kutatócsoport most tizenegy különböző vizsgálatból nyert adatokat vetett össze, a végeredményt pedig a Journal of the American College of Cardiology című szaklapban publikálta.

A kutatók azt találták, hogy naponta 1600 milligrammnyi kálium elfogyasztásával ötödére csökkenthető a stroke-kockázat, pedig ez a britek számára javasolt napi mennyiségnek kevesebb mint fele.

Egy átlagos méretű banánban egyébként körülbelül 500 milligrammnyi van a sav-bázis egyensúly és a sejtek energiaellátásának fenntartásához, a megfelelő izomműködéshez, valamint az idegrendszeri ingerületek átvitelének biztosításához szükséges ásványi anyagból.

Warwick és Nápoly egyetemének munkatársai szerint, ha az emberek több káliumban gazdag élelmiszert vennének magukhoz, és emellett kevesebb sót fogyasztanának, a stroke okozta halálozások száma egymillióval csökkenne.