Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erőss Zsolt a világ negyedik legmagasabb csúcsát készül meghódítani

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A világ negyedik legmagasabb csúcsát próbálja megmászni egy magyar expedíció. Az 8516 méter magas Lhoce (LOCCE) a cél, az ötfős expedícióból négyen próbálnak feljutni rá. Az expedíció tagja Erőss Zsolt is, aki tavaly előtt megsérült, azóta műlábbal mászik.

Mindig is önerőből, oxigénpalack nélkül akartuk meghódítani a nyolcezres csúcsokat. Túlzott segítséget jelent számunkra, ha serpákat vagy oxigénpalackot használunk - mondta az InfoRádiónak a 8516 méteres Lhoce csúcs megmászására készülő Erőss Zsolt, aki hozzátette: ez egy olyan szintű expedíciózás, ami a világ jelenlegi élvonalához közelít.

A hegymászó -, aki tavaly januárban a Tátrában súlyos balesetet szenvedett, és jobb lábát térdtől lefelé amputálni kellett - úgy látja, a hegyen hideg van tavasszal, de tiszta az időjárás. A globális felmelegedés miatt azonban hisztérikusabb az időjárási helyzet: nehezebb kiszámítani, mikor csökken a szél, mikor lesz a mászáshoz elfogadható időjárás.

Ha minden jól megy, május közepétől készen kell állnunk arra, hogy kihasználjuk a jó időjárási helyzeteket. Május közepétől bármikor várható, hogy elindítjuk a csúcsmenetet, és június elején már utazunk is haza - vázolta fel a menetrendet Erőss Zsolt, aki reméli, hogy két csúcstámadásból sikerül meghódítani a Lhocét, a "három kísérlet már extrém eset lenne".

Hanganyag: Windisch Judit