Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ki tudja, melyek a természetes vágyfokozók?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Növényi és állati eredetű anyagok, fűszerek és gyógynövények vágyfokozó hatását tekintették át kanadai kutatók több tucat tanulmány alapján: a legpotensebbnek, ráadásul legízletesebbnek a korai ginseng és a sáfrány bizonyult.

Kilenc tanulmány szerint a nyugat-afrikai johimbe (Pausinystalia johimbe) fa kérge is segítette a szexuális funkciókat, ám fogyasztásának következményeként más típusú merevség jelentkezhet, mint amilyenre a férfiak vágynak - súlyos görcsöket, sőt halált okozhat. Állatkísérletek tapasztalatai alapján a szerecsendió, szegfűszeg, fokhagyma és a gyömbér és legalább közepesen hatékony. A LiveScience tudományos portálon idézett eredményeket részletesen a Food Research International című szakfolyóirat áprilisi száma ismerteti.

Az afrodiziákumok vagy vágyfokozók olyan anyagok, melyek növelik a nemi vágyat, a libidót. Egyes szakértők ide sorolják azokat a vegyületeket is, melyek képesek javítani a szexuális élvezetet. A szűkebb definíció alapján nincs ismert természetes afrodiziákum. A Viagra és a Cialis szintetikus szerek, melyek magát a vágyat nem serkentik, annak "magától" jelentkeznie kell valakinél ahhoz, hogy a kémiai segédanyagok hatékonyak lehessenek.

Az alkohol oldja a szexuális gátlásokat, ám csökkenti a teljesítőképességet. Az ecstasy (MDMA) növelheti a taktilis, tapintási érzékelést, ezáltal hozzájárulhat a szexuális élvezet emeléséhez, ám az alkoholhoz hasonlóan ronthatja az erekciót és késleltetheti vagy megakadályozhatja mindkét nem esetében az orgazmust.

A sáfrány vágyfokozó tulajdonságait először patkányokon tesztelték, a kivonat emelte a hím állatok merevedésének gyakoriságát. Humán tanulmányokban merevedési zavarral küzdő férfiaknál próbálták ki, és kis mértékben hatékonynak találták, miközben mellékhatásokat nem tapasztaltak.

A panax ginseng (koreai ginseng) több humán tanulmány szerint is hatékonynak bizonyult merevedési zavarok kezelésénél. A ginseng ezen túlmenően emelte a szexuális vágyat és az élvezetet is mind a két nemnél, ezért a ginseng lehet az első a természetes afrodiziákumok közül, melynek hatása igazolt, mindazonáltal a kutatók szerint nagyobb létszámmal készülő tanulmányokra is szükség van még ehhez. A ginseng vélhetően a Viagrához hasonlóan fejti ki hatását: ellazítja az izmokat és javítja a genitális régió vérellátását.

A johimbe fa kérgét természetes Viagraként árulják az interneten. Bár egyes tanulmányok szerint valóban van vágyfokozó hatása, használata mégsem ajánlott, mert mellékhatásai közt szerepel pánikroham, veseelégtelenség, hallucinációk és halál.

A tanulmányok nem igazolták ugyan az osztriga vagy a csokoládé vágyfokozó hatását, ám ezeknek az élelmiszereknek vannak jótékony összetevői. Így az osztrigának például magas a cinktartalma, ami jót tesz a spermium termelődésének, a csokoládé pedig a szerotonin és a fenil-etil-amin agyi szintjét emeli, ezzel hozzájárul a jó hangulathoz. A perui maka gyökér is sok hasznos tápanyagot tartalmaz, és a vérkeringés javításával növelheti a szexuális teljesítményt.

A szakemberek azt javasolják, hogy mielőtt bárki is egzotikus anyagokhoz fordulna vágya fokozása érdekében, előbb vegye figyelembe, hogy érdemes általános egészségi állapotát javítania. A merevedési zavar nagy mértékben összefügg a rossz fizikai állapottal és inaktivitással. Egy felmérés szerint a cukorbetegek 50 százaléka, a magas vérnyomással élők 44 százaléka válaszolta azt, hogy időnként vagy mindig problémája van az erekció elérésével.