Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szeretik a turisták a Tátrát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közel 80 ezerrel több turista látogatott el a Magas és az Alacsony Tátra üdülőkörzeteibe a téli szezon során, mint egy évvel korábban - közölte Szlovákia legnagyobb tátrai idegenforgalmi üzemeltetője, a Tatry mountain resorts (TMR).

A TMR jelentése szerint a most befejeződő téli szezonban 800 ezer turista látogatott el a Magas és az Alacsony Tátra üdülőkörzeteibe, ami az előző szezon látogatottsági adatait figyelembe véve 11 százalékos emelkedés. A Tátra látogatóinak legnagyobb része a belföldi turisták közül került ki, a második legtöbb vendég Lengyelországból érkezett az üdülővendégek aránybeli megoszlása tekintetében a harmadik legtöbb látogatót pedig Csehország adta.

"Külön öröm, hogy az idei szezon rekord hideg időjárása ellenére is sikerült több turistát csalogatni a Tátrába" - nyilatkozta az eredményeik kapcsán Bohus Hlavaty a TMR igazgatótanácsának elnöke.

Az egyes síközpontok közül a legnagyobb vendéglétszám-emelkedést az Alacsony Tátrában lévő déli Chopok (Chopok Juh) üdülőkörzete tudhatja magáénak a látogatottsági mutatók 29 százalékos éves növekedésével. A második legjobb eredményt pedig a Magas Tátra legmagasabban fekvő síterepével rendelkező Tátralomnic (Tatranská Lomnica) könyvelhette el, ebbe az üdülőkörzetben az előző téli szezonhoz képest 25 százalékkal több turista érkezett.

A látogatottság növekedése, a Tatry mountain resorts jelentése szerint az elmúlt évek nagyobb mértékű beruházásainak köszönhető.