Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb nyomós érv a kávéivás mellett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A témában elkészült eddigi legnagyobb tanulmány eredménye azt mutatja, hogy a kávéivás hozzájárul az egészséghez, mi több, valamivel tovább élnek a fekete nedű szerelmesei. A 402 ezer ember adatainak elemzéséből összeállt tanulmány szerint a koffeintartalmú és a koffeinmentes kávé is jót tesz.

Számos olyan vegyület van a kávéban, amely hozzájárulhat az ital előnyös hatásaihoz, így antioxidánsok és olyan anyagok, amelyek segítik a rák megelőzését, de maga a koffein nincs ezek között.

A tanulmány 1995-ben kezdődött 50 és 71 év közötti amerikaiak bevonásával, akik mindannyian a Nyugdíjasok Amerikai Szövetségének (AARP, American Association of Retired Persons) tagjai voltak. A 402 ezer résztvevő közül 42 ezren nem ittak kávét, mintegy 15 ezren pedig nagyon sokat, naponta legalább hat csészével ittak. A legtöbben 2-3 csésze kávét fogyasztottak el naponta.

2008-ra 52 ezer ember halt meg a felmérésbe bevont emberek közül. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy az átlagos 2-3 csésze kávét fogyasztó férfiak 10 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg, mint a kávét nem ivók, míg a nőknél 13 százalék volt a különbség.

Neal Freedman kutatásvezető, az amerikai Nemzeti Rákintézet munkatársa kiemelte, hogy eredményeik nem ok-okozati kapcsolatot tárnak fel a kávéivás és az egészség között, hiszen ezek a felmérések csupán az emberek megfigyelésén alapulnak.

A tanulmányt a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban csütörtökön tették közzé.