Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Leszoknak a fiatalok a beszédről?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A brit kommunikációs hatóság felmérésének eredménye szerint folyamatosan távolodnak el a hagyományos kommunikációs formáktól a helyi fogyasztók. Jellemző, hogy inkább üzennek egymásnak, mint telefonhívást kezdeményezzenek.

Az Ofcom jelentése szerint a tavalyi évben a brit fogyasztók 58 százaléka kommunikált mobil üzeneteken keresztül napi rendszerességgel, míg "csak" 47 százalékuk indított telefonhívást. A kommunikációs hatóság szerint a britek hetente átlagosan 50 szöveges üzenetet küldenek el.

Az adatok szerint a hagyományos, beszéd alapú kommunikációról az üzenetekre való átállást elsősorban a fiatal, 16-24 éves fogyasztók ösztönzik, 96 százalékuk használ ugyanis szöveg alapú kommunikációs csatornát az ismerősökkel, családtagokkal való kapcsolattartásra. A fiatalok 90 százaléka küldözget naponta szöveges üzeneteket, és 73 százaléka használja a közösségi oldalak mobilplatformjait kommunikációra - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A felmérés eredménye az olyan kommunikációs eszközök, mint a táblagépek, e-könyv olvasók és okostelefonok terjedése mellett két érdekességre is rámutat. Az internetes képes okostelefonok használatával ugyanis minden második okostelefon tulajdonos "egyszerre" vásárol online és offline. Õk a szakmai körökben ROBO-nak (Research Online, Buy Offline) nevezett vásárlási módot valósítják meg, amely azt jelenti, hogy bolti vásárlásaik során, mobilkészülékük segítségével az interneten keresnek információkat a termékről, megnézik az összetevőket, elolvassák az értékeléseket és összehasonlítják az árakat.

A felmérés másik érdekessége a tévézési szokásokra vonatkozik. A nagyképernyős, illetve okostévék, valamint a digitális csatornák terjedése ugyanis összehozni látszik az egyháztartásban élőket. A korábbi trend szerint minél több készülék volt egy háztartásban, annál többfelé széledtek szét a családtagok, hogy saját érdeklődésük szerint nézzenek műsorokat. A digitális átállás során ugyanakkor a lakásokban nem cserélik le minden készülék esetében az analóg adást, így a családtagok most okoseszközeikkel visszatérnek a nappaliba, hogy kihasználják az új technológia előnyeit.