Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bohócnál találták meg Jobs hagyatékát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy hivatásos bohóchoz került a néhai Steve Jobs lopott iPadje; a készüléket egy tartozás fejében kapta a lejátszó hátteréről mit sem sejtő Kenny bohóc.

Az Apple számítástechnikai óriáscég alapítójának felújítás alatt álló Palo Alto-i (Kalifornia) házába júliusban törtek be, és 60 ezer dollár értékű ékszeren, valamint az 1 dollár készpénzt tartalmazó pénztárcán kívül elvitték a legendás Apple-vezér számos berendezését is.

A két héttel később elfogott tettes nyomára úgy bukkantak, hogy az saját iTunes-kontójára akart letölteni zenét Jobs kütyüire.

Az iPadra a Kenny bohóc művésznéven ismert Kenneth Kahnnál bukkantak. Kahn semmit sem tudott a készülék hátteréről, az ajtaján kopogtató rendőröknek azt mondta, hogy ismerőse, Kariem McFarlin egy adósság fejében adta neki.

A Palo Alto-i bohóc gyanútlanul szórakoztatta a gyerekeket az utcán a Steve Jobs készülékére letöltött zenével, köztük A rózsaszín párduc című krimivígjáték főcímzenéjével és Michael Jackson dalaival. Kahn azt mondta, hogy semmi sem tűnt fel neki az iPaden, az teljesen átlagosnak tűnt.

A betörő is csak akkor tudta meg, hogy kinek a házába hatolt be egy teljesen átlagos városnegyedben, amikor a lakásban matatva talált egy Steve Jobsnak címzett levelet. McFarlin a kerítésen mászott át és egy, a kőművesek által hátrahagyott pótkulccsal ment be a házba, amelyben Jobs özvegye, Laura sem tartózkodott éppen ott.

A bohóc azt mondta, hogy maga is nagy rajongója a néhai Apple-vezérnek, és nagyon kellemetlenül érezte magát, amikor megtudta, hogy tőle lopták el a hozzá került iPadet. Egykori tanítványáról azt mondta, hogy az "rendes fickó, aki egy szörnyű döntést hozott".

A rendőrség közlése szerint a készüléket már visszajuttatták Jobs családjának, a betörő pedig bocsánatkérő levelet írt a komputerguru özvegyének.

McFarlin nem védekezhet szabadlábon, mert megfizethetetlenül magas, félmillió dolláros óvadékot szabtak ki rá, és elvben akár 8 évet megközelítő börtönbüntetést is kaphat.