Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Leromboltak egy 5000 éves piramist Peruban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Helyrehozhatatlanul leromboltak egy 5000 éves piramist a perui főváros térségének legjelentősebb régészeti lelőhelyén feltételezett ingatlanspekulánsok az elmúlt hét végén.

A kulturális minisztérium közleménye szerint a tettesek exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű építménynek az El Paraíso néven ismert lelőhelyen. Miután a piramist a földdel tették egyenlővé, a helyére hulladékot szórtak, majd azt meggyújtották, vélhetően a terület teljes "megtisztítása" céljából.

A 12-es szektorban lévő piramis elpusztítása után a bűnözőkből álló banda megpróbálta megsemmisíteni a lelőhelyen található másik három piramist is, de az örökségvédő aktivisták által riasztott rendőrség fellépése miatt erre már nem maradt idejük. A tettesek elmenekültek.

Az El Paraíso a legnagyobb és leggazdagabb régészeti lelőhely a főváros, Lima térségében és a perui tengerpart középső részén. Feltárása tavaly decemberben kezdődött meg, s februárban már meg is találták az első jelentősebb leletet, egy olyan tűzrakóhelyet, amely egy 4-5 ezer évvel ezelőtti vallási szertartáshoz köthető. Az itt található ősi teraszos építmények szolgáltak mintául a későbbi pre-inka, majd inka civilizációnak.

A rendőrség egy ismert környékbeli családot és egy ingatlanfejlesztő céget gyanúsít a példátlan vandalizmussal. A kulturális minisztérium figyelmeztetett, hogy a nemzeti kulturális örökség megrongálásáért 8 évig terjedő börtön szabható ki Peruban.