Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Súlyos baleset Hajdú-Biharban, halottak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Frontálisan ütközött két kamion kedd hajnalban a 42-es főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, mindkét jármű vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sszóvivője az MTI-vel.

Kovács Károly elmondta, a balesetet okozó magyar kamion áttért a szemközti sávba, ahol először érintőlegesen ütközött egy szlovák kamionnal, majd a mögötte érkező szintén szlovák kamionnal frontálisan.

A második szlovák jármű mögött haladó román kisbusz vezetője már nem tudott megállni, így ő is beleszaladt a pótkocsiba, de nem sérült meg.

Mindkét kamion az árokba csúszott, kiemelésük több óráig is eltarthat, így a rendőrség az érintett útszakaszt teljesen lezárta, várhatóan délutánig - mondta el Kovács Károly.