Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Először kapott három Michelin-csillagot skandináv étterem

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Először kapott három Michelin-csillagot skandináv étterem: a koppenhágai Geranium és az oslói Maaemo is megkapta a legmagasabb elismerést, a Restaurant című brit magazin által több évben is a világ legjobbjának választott koppenhágai Nomának viszont be kellett érnie két csillaggal.

A Geranium séfje, Rasmus Kofoed a világ egyik legjobb szakácsának számít, 2011-ben megnyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsversenyt. Étterme kreációi a honlapjuk szerint "minden érzéket megragadnak". Kofoed a szerdai ünnepélyes átadó után elmondta: nagy meglepetés volt számára az elismerés, de az érzés "isteni". Ezzel a Geranium beelőzte a szintén koppenhágai világhírű Noma éttermet, amely "csak" két csillaggal büszkélkedhet.

René Redzepi séf vendéglőjét, a Nomát 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben is a világ legjobbjának nevezte a Restaurant brit gasztronómiai magazin.

A norvég fővárosban lévő Maaemo konyhafőnöke, Esben Holmboe Ban a kevés asztalból álló étteremben húszfogásos menüket készít, melyeket az északi természet inspirál.

A világon mindössze 116 étterem büszkélkedhet három Michelin-csillaggal.

A francia gasztronómia bibliájaként számon tartott Michelin-kalauz az azonos nevű ismert francia gumiabroncsgyár gondozásában jelent meg 1900-ban még kicsiny füzet formájában 35 ezer példányban és ingyen osztogatták. A csillagos besorolással az 1920-as években egészítették ki a felsorolást.

Az eredetileg csupán Franciaországot felölelő kulináris útmutató ma már világszerte kéttucat ország 160 ezer éttermének besorolását végzi el évente megjelenő kiadványaiban. A kiosztott csillagokat világszerte a minőség biztosítékaként ismerik el.