Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nagy változás az időjárásban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hét végére újabb hidegfront érkezik, amely csapadékot és viharos szelet hoz.

Csütörtök délután változó felhőzetre számíthatunk, a legtöbb felhő északon, északkeleten, a legkevesebb délen, délnyugaton valószínű. Számottevő csapadék nem lesz. Az ország nagy részén többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Tiszántúlon a délnyugati, a középső országrészben pedig az északnyugati szél élénkülhet meg. A hőmérséklet délután 14 és 19, késő este 8 és 14 Celsius-fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Este eleinte változóan felhős lesz az ég, majd hajnalra északon megvastagszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb hajnalban északnyugaton alakulhat ki kisebb eső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Reggel főként északkeleten és délnyugaton ködfoltok képződhetnek. A késő esti 8, 14 fokról hajnalra általában 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. 

Pénteken észak felől megvastagszik a felhőzet, délben már délen is erősen felhős lesz az ég. Eleinte északon helyenként, majd a déli óráktól egyre többfelé alakul ki eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is lehet. Késő délutántól északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 19 fok között valószínű, de az északkeleti határvidéken kissé hidegebb is lehet. 

Szombaton a gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, elszórtan várható eső, zápor. Estefelé egyre több lesz a magasszintű felhőzet. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett helyeken kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Vasárnap kezdetben borult lesz az ég, és sokfelé eső, zápor várható, majd délután észak felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet. Az északnyugati szél délutántól nagy területen viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű, délnyugaton egy-két fokkal melegebb is lehet.

Az Időkép szerint a hét utolsó napján egy újabb, markánsabb hidegfront hozhat csapadékot, viharos északnyugatira forduló szelet, a magasabb hegycsúcsainkon estétől havas eső, hó is előfordulhat.