Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Joregős a Jordan Tours törlése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jogerőssé válik a Jordan Tours Kft. törlése az utazási hivatalok nyilvántartásából, miután a Fővárosi Bíróság (FB) pénteki ítéletével helybenhagyta a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) erről szóló korábbi határozatát.

Albert Zoltán bíró elmondta, hogy a közigazgatási határozat megfelelt a jogszabályoknak, ugyanis az utazási iroda valóban megsértette a vagyoni biztosítékadás előírásait és megszegte az utasok kiutaztatására és hazautaztatására vonatkozó rendelkezéseket is.

A közigazgatási határozat felülvizsgálata alatt a Jordan Tours tovább működhetett, ám az FB ítélet kézhezvételétől számítva a törlés jogerőssé válik.

Az ügy előzménye, hogy a Jordan Tours a Skyline nevű utazásközvetítő cég csődjét követően megtagadta a már kifizetett utazások lebonyolítását, ezért az MKEH törölte az utazási irodát a nyilvántartásból. A már megkezdett utazásokat és a kifizetett utakat az MKEH a cég vagyonbiztosítékából fedezte.

A bíró megjegyezte, hogy a vagyonbiztosíték-adás kapcsán a Jordán Tours formai és tartalmi követelményeknek nem felelt meg. A biztosíték ugyanakkor rendelkezésre állt, így lehetett fedezni az utazások finanszírozását, illetve a befizetett utazások megtérítését.

Albert Zoltán közölte, hogy az utazásközvetítő és az utazási iroda közötti elszámolási vita a cégekre tartozik, az egy másik per tárgyát képezheti.