Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

53 milliárd forintért fúrják az alagutat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A francia, német, osztrák és magyar tagokból álló Bamco konzorcium mintegy 53 milliárd forintért fúrja a 4-es metró alagútját - jelentette be Gulyás László, a 4-es metró projektigazgatója.

A cégcsoport 143 hetes határidővel vállalta a metró két párhuzamos, 7,3 kilométeres alagútjainak, a pajzsindító aknának és a Szent Gellért téri metróállomás úgynevezett doboz-szerkezetének megépítését - mondta Gulyás László.

Közölte: az eredményt a sajtótájékoztató előtt egy órával hirdették ki.

Gulyás László elmondta: a második helyezett a német, japán, osztrák cégekből álló ZOSw Metro-4 konzorcium lett. Ez a vállalkozás 55 milliárd forintért és 150 hetes határidővel vállalta a kivitelezését.

A nyertes konzorcium feladata a Kelenföldi pályaudvar és a Baross tér közötti alagutak kialakítása, az ehhez szükséges speciális fúrópajzsok előállítása, Magyarországra szállítása és működtetése, az említett "doboz-szerkezet", valamint a munka elvégzéséhez szükséges üzemi és kiszolgáló létesítmények megépítése.

A hat méter átmérőjű, 100 méter hosszú, az alagútfúráshoz használatos úgynevezett pajzsgép-lánc naponta átlagosan 12-15 métert halad majd előre.

A két alagútépítő berendezés az Etele téren lévő Volán pályaudvar mögötti területről kezdi majd meg a fúrást két hónapos eltéréssel - közölte Gulyás László. Hozzátette: a fúrótárcsák a felszínről figyelve szinte érezhetetlenül, zajtalanul haladnak majd előre.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az eredményhirdetéstől számított nyolc napon belül lehet panasszal élniük a nem nyertes cégeknek.

Gulyás László, a DBR Metró projektigazgatóság vezetője az InfoRádióban elképzelhetőnek tartotta a munka csúszását, mert véleménye szerint a pályázati eredményt megtámadhatják a vesztesek.

Gulyás László korábbi tájékoztatása szerint a szerződés aláírása lehetővé teszi, hogy jövő nyáron megkezdhessék alagutak fúrását, ami várhatóan 2008 végére fejeződhet be.