Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Állami vagyont ingyen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több ezer, összességében milliárdos nagyságrendű állami vagyonelemet fenyeget az elbirtoklás, júniusban lejár ugyanis az erre vonatkozó tizenöt éves határidő.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: a jelenlegi vagyonkataszterben valószínűleg nem szerepel az állami vagyon száz százaléka, ezért össze kell hasonlítaniuk ezt a nyilvántartást a földhivatali bejegyzésekkel.

Zelles Sándor közölte: ez nagy informatikai munkát igényel, ugyanis 1988-ig kellett visszanyúlni, amikor az állami vagyont elkezdték társaságokba szervezni.

Végig kellett nézni az összes egykori és jelenlegi költségvetési intézményt; akadt olyan, amelynek a neve százféleképpen szerepelt a különböző nyilvántartásokban – tette hozzá.

2006. június 9-én lejár a 15 éves határidő, ezért ha nem akarjuk, hogy magánszemély vagy társaság állami vagyonelemeket birtokoljon el, akkor valamilyen módon meg kell szakítani ennek idejét – hangsúlyozta a KVI vezérigazgatója.

A megszakítás történhet felszólítással, birtokvédelem kérésével, földterület bekerítésével, a vagyonelem bérbeadásával, esetleg értékesítésével. A lényeg, hogy nyilvántartási pontatlanságok miatt ne vesszen el állami vagyon – mondta el Zelles Sándor.