Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az igazság pillanata: ki mennyit fizet?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A február végén lezárult gyorsjelentési szezont követően április a tőzsdei cégek éves rendes közgyűléseinek időszaka. A részvényesek egyebek közt ekkor döntenek az igazgatóságok által korábban javasolt osztalék mértékéről is.
Egis: 120 forint

Jóllehet, hagyományosan április a közgyűlések időszaka, néhány tőzsdei társaságnál már üléseztek a részvényesek. A nagyobb vállalatok közül ilyen az Egis, amely már január 25-én megtartotta közgyűlését. Az osztalék - a korábbi évekhez hasonlóan - a névérték 12 százalékát érte el, vagyis a gyógyszerpapír tulajdonosai részvényenként 120 forintos osztalékot kapnak.

Állami Nyomda: 510 forint

Ugyancsak elfogadták már a részvényesek az Állami Nyomda beszámolóját. A tavaly tőzsdére lépett cég a március 30-i közgyűlés határozata alapján 510 forintos osztalékot fizet, ami azt jelenti, hogy a nyereség 80 százalékát osztják szét a részvényesek között. A Démász március 31-i közgyűlése arról határozott, hogy - csakúgy, mint tavaly - részvényesei ezúttal is 1280 forintos osztalékhoz jutnak a 2005-ös eredmény alapján.

Mostanra már a Pannonplast, a Freesoft és az Inter-Európa Bank is túl van az éves rendes közgyűlésen. A három társaság közül azonban csak az IEB részvényesei örülhettek a 139 forintos osztaléknak, a másik két cégnél elmarad a kifizetés.

Akik április végére hagyják

A jelentősebb tőzsdei társaságok április második felére, illetve a hónap utolsó napjaira hívták össze részvényeseiket. Pénteken tartja közgyűlését a Földhitel- és Jelzálogbank. Az igazgatóság a tavalyi 7 milliárd forintot meghaladó adózott nyereségből részvényenként 28 forintot juttana a részvényeseknek.

Április 26-án vitatják meg az éves beszámolót a Richter-papírok tulajdonosai, míg egy nappal később, 27-én zajlik majd a MOL, a Nabi, a Globus és a Fotex közgyűlése. A MOL igazgatósága a tavalyi 165 forint után idén 325 forintos osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésen.

Április 28-án szintén több társaság részvényesei gyűlnek össze: ekkor fogadják el az éves beszámolót az OTP-nél, a Borsodchemnél, valamint az áramszolgáltató társaságok közül az Elmű-nél és az Émász-nál. Míg az OTP esetében 197 forintos osztalék várható, az Elmű-nél 2600, az Émász-nál pedig 550 forintos lehet a kifizetés.

A bizonytalanok

Két társaság esetében egyelőre nem tudni, mikor tartják éves közgyűlésüket. A Magyar Telekom vezetése már jelezte, hogy április végéig biztosan nem hívják össze a részvényeseket. Ennek hátterében az áll, hogy az egyik leányvállalatnál folytatott vizsgálatok még nem zárultak le, így a vállalat pénzügyi eredményeinek auditálása is folyamatban van.

Szintén később üléseznek a Zwack részvényesei: ennek az az oka, hogy a társaság pénzügyi éve március 31-én zárult, vagyis idő kell ahhoz, hogy elkészítsék a gazdálkodásról szóló beszámolót.