Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tízmilliárdos forgalom a tőzsdén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265 pontos emelkedéssel, 25.045 ponton zárt. A választás lezárultával kikerült egy bizonytalansági tényező a piacról, többek között ennek köszönhető az erősödés, bár Pallag Róbert, a Portfolio.hu elemzője szerint a befektetők egy jó része már korábban is a vásárlás mellett döntött, miután sejteni lehetett, hogy az eddig koalíció marad hatalmon.

Továbbra is az OTP volt az, amely magas forgalom mellett jelentősen tudta felfelé húzni az indexet. Több mint 3 százalékkal 8.300 forint közelébe drágultak a bankpapírok, 10 milliárd forint feletti forgalomnál - mondta az InfoRádiónak Pallag Róbert.

A MOL, amely szintén jelentős, 10 milliárd forint fölötti forgalmat tudott generálni, lényegében stagnálva, 26 ezer forint alatti szinten állapodott meg.

A nagyok közül csak a Magyar Telekom kurzusa gyengült: több mint 1 százalékkal, 955 forintig esett vissza az árfolyam, valószínűleg az osztalékkal kapcsolatos és az éves közgyűlés időpontja körüli bizonytalanság miatt.

A gyógyszergyártók közül a Richter kurzusa csak 0,4 százalékkal tudott drágulni, az Egisnél azonban 340 milliós forgalom mellett 35 ezer forint fölötti záróár alakult ki.

A kisebbek közül az Émász és az Állami Nyomda papírjai történelmi csúcson zárták a kereskedést.