Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Malév nyereségre számít

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tavaly elkönyvelt 1 milliárd forintot meghaladó veszteséget követően idén nyereséggel számol a Malév üzleti terve. Idén az első negyedévben az utasforgalom 12, az árbevétel pedig 19 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest.

A január és március közötti időszak holtszezon a repülésben, ilyenkor általában veszteséget termelnek a légitársaságok - mondta az InfoRádióban a Malév vezérigazgatója. Ez a Malévnál sem volt másként, a magyar légitársaság azonban mérsékelni tudta a veszteséget.

Főleg a charter- és a hosszú távú járatok teljesítettek jól - közölte Gönci János. A New York-i gépek még a hideg hónapokban is 72 százalékos kihasználtsággal repültek.

A repülési vállalat azzal számol, hogy az idei évet nyereséggel zárja. A vezérigazgató szerint ezt tartani is tudják, ha az üzemanyagárak nem emelkednek, illetve a forint nem gyengül tovább. Eddig azonban csaknem 100 millió forinttal költöttek többet üzemanyagra a tervezettnél.

A cég a veszteségek csökkentése érdekében már kiírt egy tendert a pénzügyi-számviteli tevékenységek kiszervezésére, és ezt tervbe vette már az informatikai rendszer üzemeltetése kapcsán is. Jelentős megtakarítást várnak az internetes jegyeladás bevezetésétől is.