Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kifürkészhetetlen marad a Fed

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán 25 bázisponttal öt százalékra emelte irányadó kamatát, ennek nyomán pedig a legtöbb amerikai bank nyolc százalékra növelte a maga alapkamatát. Egyelőre csak ennyi biztos.

A Fed januárban kinevezett új elnöke, Ben Bernanke úgy látszik, hű akar maradni előde, a már életében legendává vált Alan Greenspan örökségéhez, ugyanis a Fed döntését követően az elemzők nem is nagyon tesznek kísérletet arra, hogy megjósolják a következő kamatdöntést.

A Fed ugyanis több, egymásnak ellentmondó dolgot is jelzett egyszerre, ezekből pedig gyakorlatilag képtelenség kihámozni, hogy folytatni kívánják-e a kamatemelési sorozatot.

Greenspan, aki egyszer azt mondta: "ha túlságosan egyértelműnek tűnik, amit mondok, akkor minden bizonnyal félreértettek", most büszke lehet utódjára.

Bernanke szavaiból ugyanis csak azt lehetett kivenni, hogy a Fed azt fogja tenni, amit a helyzet megkíván, ezért folyamatosan figyeli a gazdaság mutatószámait. Ezek azonban önmagukban is ellentmondásosak.

Az állások számának növekedése áprilisban váratlanul megtorpant, ami a gazdaság lassulását jelezhetné, ha ugyanakkor nem nőttek volna a bérek.

A Fed döntéseit amúgy is több tényező nehezíti: ha tovább emelik a kamatokat, ezzel csökenthetik ugyan az amerikai gazdaság belső inflációs nyomását, de ez aligha lesz hatással a világgazdaság felgyorsult növekedésére, márpedig az olaj, arany, réz és más nyersanyagok árát elsősorban ez hajtja fölfelé.

A világgazdaság - különösen pedig Brazília, Oroszország, India és Kína - növekedése viszont önmagában is a hosszú távú amerikai kamatok emelkedéséhez vezethet, erre viszont a Fednek nincs befolyása.

 

A hosszú távú kamatok emelkedése pedig növelheti a jelzálogkamatokat, lelassítva ezzel az amerikai gazdaság egyik motorját, az ingatlanpiacot. A Fed következő kamatlépése a június 29-edikei ülésen várható.