Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kelet felé terjeszkedik az OTP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az OTP jelenleg három ország négy bankjáért van versenyben. Ukrajnában és Oroszországban még az első fél évben eredmény várható - mondta az InfoRádiónak Spéder Zoltán alelnök.

Ukrajnában két bankkal is folynak a tárgyalások, és a mostani negyedév végére valószínűleg pont is kerül mindkét tranzakcióra.

Ezeknél 50-50 százalékos esélyekről lehet beszélni, "vagy nyerünk, vagy nem" - fogalmazott Spéder Zoltán.

Hozzátette, hogy mindkét bank esetében viszonylag jók az OTP tárgyalási pozíciói.

"A kettőből legalább egyet meg kell tudnunk szerezni. Az érdemi pozícióindításhoz az ukrán piacon erre mindenképpen szükség van" - mutatott rá a bank alelnöke.

Az OTP tárgyalásokat folytat egy közepes méretű orosz regionális bank megvásárlásáról is. Ebben az esetben is elég előrehaladottak a tárgyalások ahhoz, hogy még ebben a fél évben letisztuljon a kép - mondta Spéder Zoltán.

Ahol kevésbé tiszta a helyzet, az Románia, ahol a román takarékpénztár privatizációs folyamata továbbra is elhúzódik.

"Nem világos, hogy mik a következő lépések, hivatalos értesítést erről nem kaptunk, ugyanakkor továbbra is készen állunk arra, hogy ebben a folyamatban részt vegyünk, hiszen szeretnénk a román piacon is az optimális üzemméretet minél hamarabb elérni" - fogalmazott az OTP-alelnök.

Spéder Zoltán szerint ez középtávon 5-10 százalék közötti piaci részesedést jelentene.

Szerbiában már két bankot vett az OTP, jelenleg pedig versenyben van egy harmadik pénzintézetért is. A döntés napokon belül várható.

Az első negyedévben a külföldi leányvállalatok a nyereség 10 százalékát adták.

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor 4-5 év múlva a teljes konszolidált profit 15-20 százalékát kell hogy hozzák a külföldi leányvállalatok - jegyezte meg Spéder Zoltán.