Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A szakértő nem vár komoly eredményt a megszorításoktól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bevételnövelő intézkedések mellett a kiadási oldalon is több intézkedést kellett volna hoznia a kormánynak - vélekedett Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádióban az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentett lépésekről.

Hozzátette: fontos üzenet, hogy a politikai osztály hajlandó spórolni önmagán, de ezek a lépések, mint például a parlamenti képviselők juttatásának csökkentése, szimbolikusak.

Csaba László szerint elkerülhetetlen, hogy a kormány nagyobb léptékű kiadáscsökkentést hajtson végre.

Ennek részeként hozzá kell nyúlni a többi mellett a nyugdíjrendszerhez, az állami vállalatok támogatásához és az állami fejlesztésekhez - tette hozzá.

Az egyetemi tanár úgy vélekedett, hogy a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó emelése nem hoz tömeges csődöt a kis- és közepes vállalkozások körében.

Ezektől az intézkedésektől nem lesz jelentős változás sem negatív, sem pozitív irányban - jelentette ki Csaba László.