Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A tévék harapják a legnagyobbat a reklámtortából

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Eddig csak becsülni lehetett a hazai elektronikus média reklámbevételeit, az Ernst and Young viszont elkészítette az első, tényekre támaszkodó felmérést. E szerint tavaly a magyar televíziók és a három nagy kereskedelmi rádió nettó reklámbevétele 68,3 milliárd forint volt - mondta az Infórádiónak Keserű Csaba, az Ernst and Young üzletágigazgatója.

Közel hétszer annyi a reklámbevétele a televízóknak, mint a rádióknak - derült ki a felmérésből.

Keserű Csaba elmondta, hogy a televíziós reklámpiac összesített értéke 60 milliárd 447 millió forint, a rádiósé pedig 7 milliárd 789 millió.

Csak a pénzbevételt akarták mérni

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ez úgynevezett "net-net bevétel" tehát az ügynökségi díjjal és egyéb kedvezményekkel csökkentett bevétel.

Azaz, nem tartalmaz bartert, sms-t, emelt díjas telefont, tehát nem tartalmaz más bevételt, csak az úgynevezett cash-bevételt.

Emellett a felmérés a teljes televíziós szegmenst felöleli, míg, a rádiók közül csak a három nagy kereskedelmi, vagyis a Danubius, a Juventus és a Sláger szolgáltatott adatot.

Nem tudni, mennyire elterjedt a barter

A reklámtortáról eddig ismert számadatokkal kapcsolatban Keserű Csaba elmondta, hogy "eddig különböző becslések voltak, és tényleges adatot nem publikáltak. A bruttó bevételi adatoktól lényegesen alacsonyabbak ezek természetesen, annál is inkább, mivel csak a pénzbevételeket tartalmazzák, ami lényegesen kevesebb, mint a bruttó bevétel."

"A mi feladatunk és a mi célunk az volt, hogy egyértelműen a nettó bevételt mérjük, ami azt mutatja, hogy a televízióknak és a rádióknak mekkora tényleges pénzbevétele származik" - mondta.