Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Átlagos a magyar munkanélküliség

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb adatai szerint a huszonöt tagországban tavaly júniusról idén júniusra 8,8 százalékról 8,1 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. Magyarországon ebben az időszakban kicsit nőtt az állástalanok száma, de így is a középmezőnyben szerepel.

Júniustól júniusig az unió 25 tagországa közül tizenhétben csökkent a munkanélküliség - ráadásul a balti államokban a javulás nagyon is látványos - nyolcban pedig, így Magyarországon is nőtt.

A legdrámaibb továbbra is a lengyel és szlovák munkanélküliség, mindkét országban több mint kétszer akkora a munkanélküliek aránya, mint Magyarországon. Szlovákiában a munkaképes korúak 15 százalékának nem volt állása júniusban, Lengyelországban pedig 16 százaléknak.

Ráadásul Lengyelországban a munkanélküliség a huszonöt év alattiak között ennél is rosszabb képet mutat, hiszen ebben a korosztályban közel harminc százaléknak nincs munkája.

Ami a nők álláslehetőségeit illeti, náluk csak három tagországban haladja meg az állástalanok aránya a tíz százalékot, a már említett Lengyelországban és Szlovákiában, illetve Spanyolországban, ahol a férfiaknak csak 6,4 százaléka nem talál állást, míg a nőknek majdnem tizenegy százaléka.

Sikeres balti államok

A balti államok közül Észtországban egy év alatt nyolc százalékról 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliség, Litvániában pedig 8,4-ről 5,4 százalékra. Az eredmény kétségkívül látványos, ám a két ország lakossága az unió teljes lélekszámának alig egy százaléka.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy az európai gazdaság motorjának tekintett, 82 milliós Németországban egy év alatt kilenc és fél százalékról 8,2 százalékra esett a munkanélküliség.

A huszonöt tagállam közül Hollandiában és Dániában a legkisebb a munkanélküliség, és csak ebben a két országban van az arány négy százalék alatt. Hollandiában 3,8 míg Dániában 3,9 százalékos munkanélküliséget mért júniusban az unió statisztikai hivatala.

Magyarországon egy év alatt 7,1 százalékról 7,3 százalékra nőtt az állástalanok aránya, ez az abszolút középmezőnyt jelenti, valamivel az uniós átlag alatt.