Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Internetes szolgáltató a tőzsdén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Új céget vezettek be a Budapesti Értéktőzsdére B kategóriájába. A TvNetWork távközlési szolgáltató piaci kapitalizációja az első napi kereskedés, a hétfői 210 forintos nyitóár alapján meghaladja a 3,2 milliárd forintot.

Nemes Attila, a TvNetWork elnöke szerint elsősorban az előfizetőknek, magánszemélyeknek és pénzügyi befektetőknek, többek között kockázati tőketársaságoknak szánják a tőzsdére vitt 13 millió 536 ezer darab egyeként 100 forint névértékű részvényt. A kereskedés első órájában hétfőn 15 forintot emelkedett a TvNetWork árfolyama.

A tőzsde elnöke a bevezetés kapcsán kis- és közepes hazai cégek fontosságát emelte ki. Szalay-Berzeviczy Attila elmondta: a tőzsde dolgozik azon, hogy az elemzőket érdekeltté tegye a kisebb tőzsdei cégek figyelésében, mert ez növelhetné a befektetői érdeklődést és a tőzsde likviditását.

A tőzsde támogatja a bevezetést

A tőzsdeelnök emlékeztetett arra, hogy a piacra lépőknek a tőzsde elengedi a bevezetési díjat és a bevezetési költségek finanszírozására külön alap van. Ebből kap - utólagos finanszírozással - várhatóan 25 millió forint támogatást a TvNetWork, a bevezetési költségeinek mintegy felét.

A TvNetwork ebben az évben 2,05 milliárd forint árbevételt tervezett, aminek teljesítésére jó esélyt ad az első félévi egymilliárd forintot meghaladó árbevétel - mondta Nemes Attila. Tavaly az árbevétel 1,455 milliárd forint volt, az adózás előtti nyereség pedig elérte a 17,668 millió forintot.

Az 1,524 milliárd forint jegyzett tőkéjű TvNetWork tőzsdére be nem vezetett B sorozatú, szavazatelsőbbségi részvényei egyenként 10 szavazatra jogosítanak.