Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egyensúly: igen, eszközök: nem

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány és a munkaadók egyetértenek abban, hogy a 2009-re kitűzött célokat tartani kell és a munkaadói oldal kérte ehhez a kormány elkötelezettségét - mondta Veres János pénzügyminiszter, azt követően, hogy a kabinet a munkaadókkal tárgyalt a konvergenciaprogramról. A munkáltatók ugyanakkor hozzátették: nem értenek együtt a kormány egyensúlyteremtő módszereivel.

A tanácskozáson a pénzügyminiszter mellett részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

Veres János elmondta, hogy a találkozón elhangzottak olyan javaslatok, amelyeket a kormány délutáni ülésén megtárgyal, de csak pénteken reggel fog nyilvánosan is reagálni.

A munkaadóknak kell az egyensúly, de másképp

Antalffy Gábor a munkaadók részéről azt mondta: tudomásul veszik a kiigazító lépéseket, hiszen az ő érdekük is, hogy a költségvetési egyensúly helyreálljon és a vállalkozások kiegyensúlyozott környezetben működhessenek.

A munkaadók ugyanakkor az eszközökkel nem értenek egyet, és  további megbeszéléseket akarnak a részletkérdések tisztázására. A megszorítások például érinteni fogják a szeptemberben induló bértárgyalásokat, ahol kemény vitára lehet számítani a munkaadók és munkavállalók között.

Kiss Péter "elméleti" nyilatkozata

Veres János kitért Kiss Péter szociális- és munkaügyi miniszter nyilatkozatára is, amely szerint 2010-re bevezethető lenne az euró. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy minisztertársa egy "elméleti elképzelésről beszélt", és mondandója lényege az volt, hogy a feltételek teljesítése előtt is kérheti egy ország felvételét az eurózónába.

A megvalósításról ugyanakkor Veres azt mondta: Magyarország érdeke, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal érje el és teljesítse a feltételeket.

"Jövőre nem lesz járulékemelés"

Szerdán a munkavállalókkal egyeztett a kormány, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke a találkozó után azt mondta: a miniszterelnök garanciát vállalt arra, hogy jövőre nem lesz járulékemelés.

Borsik János hangsúlyozta: azért kértek biztosítékot, mert az érdekképviselet szerint a kormány az idei járulékemeléssel felrúgta a 2006-ra vonatkozó egyezséget.

A szakszervezeti vezető emellett elmondta, Veres János pénzügyminiszter 3,5-4 százalékos reálkereset-csökkenést prognosztizált 2007-re, ami az érdekképviseletek számára elfogadhatatlan.

A pénzügyminiszter ígérete szerint a partnerek által benyújtott javaslatokról csütörtök délután tárgyal a kormány.

Ezt követően pénteken, a hétfői érdekegyeztető ülés előtt megküldik elképzeléseiket a szociális partnereknek.