Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Örülhet az állam, többen és többet fizetnek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tavaly 200 ezerrel csökkent azoknak a száma, akiket minimálbéren foglalkoztattak, és 86 ezerrel több magánszemély adott be adóbevallást, ami a feketegazdaság visszaszorulását mutatja - mondta el az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a tavalyi adatokból az is kiderül, hogy csökkent a veszteséges cégek száma.

Tavaly a korábbi évhez képest 86 ezerrel több magánszemély adott be adóbevallást, közöttük 72 ezerrel több olyan volt, akik munkaviszonyból származó bevételt vallottak be.

Az elmúlt évben több mint 200 ezerrel csökkent azoknak a foglalkoztatottak a száma, akiket csak minimálbérre jelentettek be, így számuk már félmillió alatt van - mondta Szikora János.

A mikrovállalkozásokban tavaly 7 százalékkal több bejelentett alkalmazottat foglalkoztattak, mint 2005-ben.

A személyijövedelemadó-bevallásokból kiderült az is, hogy a munkaviszonyból származó bérjövedelmek 2006-ban 7,2 százalékkal emelkedtek.

Az átlagos jövedelem tavaly nagyjából havi 140 ezer forint volt, szemben a 2005-ös 130 ezer forinttal.

Hanganyag: Kaputa Júlia