Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A verseny nem minden

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A piaci verseny kizárólagossága ellen érvelt Sólyom László államfő a Gazdasági Versenyhivatalban az idei \"Versenykultúráért díj\" átadásának ünnepségén. A köztársasági elnök rendkívül fontosnak nevezte a versenyfelügyelet függetlenségét és a fogyasztók önvédelmét.

A Gazdasági Versenyhivatal függetlenségének fontosságáról beszélt Sólyom László azon az ünnepségen, amelyen a "Versenykultúráért" díjat adták át Boytha Györgyné egyetemi oktatónak, a versenytanács volt elnökének.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a piacgazdaság alapja a verseny, de az mégsem lehet teljesen szabad, tehát korlátok között kell tartani, hogy tisztességes maradjon.

Sólyom László hozzátette: a versenyjog a piaci szereplők regulázására szolgál, de az államnak ösztönöznie kell azt is, hogy a fogyasztók is védjék magukat.

Ezért van szükség egy tiszta, konzekvens és precedens alapú versenyjogra - mondta az államfő, aki szerint a versenyhivatal függetlensége nagy érték az átpolitizált államrendszerben.

Boytha Györgynének, a versenyjog egyik hazai megalkotójának Nagy Zoltán, a GVH elnöke adta át a díjat.

A díjazott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi docense.

Hanganyag: Herczeg Zsolt