Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elégedett kereskedők: a vártnál többet vásároltunk a két ünnep között

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom a két ünnep között - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György ugyanakkor kifogásolta az ünnepi időszak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az előzetesen vártnál kedvezőbb volt a kiskereskedelmi forgalom a két ünnep között.

Vámos György az InfoRádióban elmondta: szilveszter előtt sokan vásároltak élelmiszert, de a műszaki cikkek kereskedelme csökkent.

Szerinte ez azzal magyarázható, hogy a vásárlók részben a megszorítások, részben pedig a nagymértékű élelmiszer áremelkedések miatt takarékoskodtak, illetve az olcsóbb iparcikkeket keresték.

A főtitkár hozzátette: a korábbi évek tapasztalatai alapján januárban akár a felére is visszaeshet a boltok forgalma, de az év második felében javulással számolnak.

Vámos György szólt arról is, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség elégedetlen az ünnepi időszak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseivel.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy vélte: a 7 hatóság részvételével megtartott Csillagszóró Hadművelet során az ellenőrök csak a bírságok behajtására törekedtek, miközben a legtöbb szabálytalanságot elkövető illegális árusokkal szemben semmit sem tettek.

Nem tudnak mit kezdeni vele

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem tud mit kezdeni azokkal a kritikákkal, amelyeket általánosságban fogalmaznak meg a kereskedők a Csillagszóró Hadművelettel összefüggésben - mondta az InfoRádiónak a hatóság szóvivője.

Kathi Attila szerint az ellenőrök jártak a piacokon is, bár kétségtelen, hogy azokon a helyszíneken sokkal kisebb eredménnyel tudnak dolgozni, mint a boltokban, mert a piaci árusok bezárnak és elmenekülnek a razzia hírének hallatán.

Hanganyag: Herczeg Zsolt