Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyarországra jön az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Üzemet létesít Magyarországon az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán az indiai fővárosban indiai cégvezetőkkel folytatott tárgyalásai után.

Közvetlenül az új üzem létesítéséről szóló megállapodás előtt állunk - mondta a miniszterelnök az Indiai Iparszövetség (CII) szervezte üzleti konferencián elhangzott felszólalásában az indiai cég magyarországi befektetéséről.

Az 1975-ben alapított Apollo Tyres napi tízezer gumiabroncsot állít elő üzemeiben. Többek között Afrikában is vannak érdekeltségei. Éves bevétele meghaladja az egymilliárd dollárt.

A szlovákokkal voltunk versenyben a beruházásért, és annak ellenére is megszereztük, hogy 4 millió euróval kisebb ajánlatot tettünk - tájékoztatott a kormányfő Onkar Sz. Kavarral, az Apollo Tyres első emberével tartott sajtóértekezletén. - Ennek oka - tette hozzá -, hogy van szektorális hatása, hogy korábbi döntésekkel nagy gumiipari vállalatokat csalogattunk Magyarországra.

A beruházás a gyöngyösi ipari parkban valósul meg két lépcsőben, összesen 300 millió euró értékben, összesen 1500 munkahelyet teremt. Az alapkőletétel a tervek szerint április 13-án lesz, onnan számított 18-20 hónapon belül indulhat a termelés; évente 7 millió gumiabroncs gyártását tervezik. Összehasonlításképpen a dél-koreai Hankook rácalmási kapacitása évi 10 millió.

Az európai piacra személyautókra és terepjárókra gyártanak majd gumiabroncsokat, és főleg magyarokat alkalmaznak.

Az egy foglalkoztatottra jutó támogatás, amelyet az indiai cégnek nyújtanak, egyharmaddal kisebb a Hankooknak nyújtott támogatásnál, hangzott el a tájékoztatón.