Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyorsuló élelmiszerár-emelkedés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fogyasztói kosárban 2006 szeptemberéig kismértékben, de csökkent az élelmiszerek aránya. A folyamat 2006-ban megfordult, az élelmiszerek egyre drágábbak lettek, és az emberek fizetésének egyre nagyobb hányadát viszik el. Tavaly már a KSH fogyasztói kosarában 23 százalék volt az élelmiszer aránya.

Az élelmiszerek ára 2006-ig az átlag alatt, évente mindössze 2,5 százalékkal emelkedett. 2006-ban azonban az év végére jelentős növekedést tapasztalhattunk, 12,3 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt ezen termékek ára - mondta az InfoRádióban Minári Borbála, a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árak főosztályának vezetője.

Az elmúlt évben azonban a kedvezőtlen időjárás miatt még ennél is nagyobb áremelkedést tapasztalhattak a fogyasztók, általában 15-20 százalékkal lettek drágábban az élelmiszerek, de például a liszt ára példátlan módon 50 százalékkal növekedett, az étolajé pedig 40 százalékkal.

Mivel az árakat leginkább az időjárás befolyásolja, arra nem is lehet számítani, hogy nyárig, azaz a következő termés betakarításáig csökkenjenek az árak - közölte a szakember.

Hasonló drágulást tapasztalhattak a fogyasztók Európa-szerte, de tőlünk nyugatabbra a fogyasztói kosárban nem képvisel akkora arányt az élelmiszer, mint nálunk, ezért ezeket az országokat nem sújtotta olyan mértékben a drágulás, mint a régiónkat, ahol az emberek mindenhol jelentős ársokkot éltek át.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa