Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai: magatartás kódex készül a bankok számára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szeptember végéig tartó moratóriumban állapodott meg a kormány a bankokkal az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken, a bankvezetőkkel folytatott tárgyalás után Budapesten.

Szeptember elejéig elkészítik a bankok magatartás kódexét és annak elfogadását követően ez alapján működnek a PSZÁF fokozott fogyasztóvédelme mellett - mondta Bajnai Gordon.

A kereskedelmi bankok nem módosították egyoldalúan a szerződéseket, csupán arról értesítették ügyfeleiket, hogy milyen okokra hivatkozva módosíthatják a szerződéseket - felelte egy kérdésre Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke.

Bajnai Gordon rögzítette, hogy a következő két hónapban nem módosítják egyoldalúan a szerződéseket a bankok, s a felállított magatartás kódex pontjai nagy valószínűséggel majd "kilövik" azokat az indokokat, amelyek alapján "például cinikusan a dolgozók béremeléseire hivatkozva" módosítják a szerződéseket.