Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A kamatcsökkentés kilátása gyengítette a forintot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mérsékelt gyengülést követően szűk tartományba szorult a forint árfolyama pénteken: az eurót délután négy órakor 272,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, míg csütörtök délután 272,03 forint volt az árfolyama.

A pénteki európai kereskedési szakasz kezdetén a forint 270,60-ról délelőtt fél tízre 272 forint fölé gyengült az euróval szemben. Nap közben 272,20 és 273,20 forint között ingadozott az euró jegyzése.

A forint - és a zloty - gyengülésére pozitív nemzetközi befektetői hangulat közepette került sor: a feltörekvő piaci tőzsdeindexek már sorban a negyedik napja állítottak be idei éves csúcsot, az euró pedig tovább erősödött a dollárral szemben.

Az Európai Központi Bank (EKB) péntekre 1,4594 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a csütörtöki 1,4545 dollár után. A bankközi kereskedelemben a jegyzés a nap folyamán több alkalommal is átlépte az 1,4600 dolláros küszöböt.

A kereskedők a forint gyengülését részben a növekvő lengyel költségvetési hiány kilátása miatt gyengülő zloty áttételes hatásának, részben pedig a piacokat meglepetésként érő augusztusi magyar inflációs adat közvetlen hatásának tudták be.

A csökkenő mértékű inflációs ütem láttán a piac már bizonyossá veszi az MNB kamatcsökkentést a monetáris tanács szeptemberi ülésén. A szűkülő kamatprémium kilátása árfolyamcsökkentő hatást gyakorol a forintra - mondták a kereskedők.

A forint árfolyamát a hét végére és a jövő hét első napjaira a most kialakult tartományban, nagyjából 271 és 274 forintos euró árfolyam között várják. A 270 forintos árfolyamküszöb áttörését hosszabb távon sem látják indokoltnak, a 275 forintos árfolyamküszöb átlépését pedig nem tartják valószínűnek.

A dollárt délután 187,05 forinton jegyezték 1,4574 dolláros euró árfolyam mellett a csütörtök délutáni 187,36 forint után (1,4530).

A svájci frank jegyzése 180,05 forint 179,48 forint után, 100 japán jent pedig 206,50 forinton jegyeztek az előző napi 203,89 forinttal szemben.

Az állampapírok másodpiacán a hozamok 5-10 bázisponttal csökkentek: a 3 éves lejárat referencia hozama 7,80 (-0,04) százalék, az 5 évesé 8,00 (-0,10) százalék, a 10 évesé 8,09 (-0,07) százalék.