Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csányi: válságban van az élelmiszeripar

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar élelmiszeripar válságban van, csak a húsiparban több történelmi szereplő a túlélésért küzd, vagy már el is veszítette a harcot; mindemellett fontos a magyar élelmiszeripar hisz őrzi azt az ízvilágot, amely évtizedeken keresztül jellemezte Magyarországot - mondta Csányi Sándor a Pick Szeged Zrt. tulajdonosa csütörtökön Szegeden, a Coop-Rally indítására szervezett rendezvényen.

Csányi Sándor hozzátette: emellett fontos az élelmiszeripar a mezőgazdaságnak is, hisz a gabona, kukorica termésfeleslegének levezetésében nagyon nagy szerepe van.

A Pick bizonyos szempontból egyedi, hisz az alapanyag jelentős részét saját maga állítja elő. A szakember szerint ennek azért van jelentősége, mert a magyar sertésből készített szalámi vagy kolbász, jobb, mint a más országból érkezők, a magyar takarmányozásban ugyanis a kukoricának még mindig nagy szerepe van, ezáltal "a húsnak íze is van nemcsak színe".

A reményei szerint az üzletpolitika, amelyet a Pick az utóbbi időben folytat - próbálják a hungarikum jelleget megőrizni, a hagyományos termékeket továbbvinni, ugyanakkor a fogyasztói igények szerint a termékeket fejleszteni, közben technológiát váltani - eredményhez vezet. Úgy tűnik, hogy a piac ezt visszaigazolja, hisz miközben a termelés és a fogyasztás is általánosan esik vissza, a Pick megrendelése növekszik nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is egységesen csaknem 10 százalékkal - hangsúlyozta.

A termelők összefogása igen nehéz, hisz mindenhol verseny van a piacon - véli Csányi Sándor.

A Picknél folyamatosak a fejlesztések. Ez egyrészt azért szükséges, mert szinte száz százalékos kapacitással működik a cég és a további növekedés már fizikailag nem valósulhat meg, másrészt, ha talpon akar maradni a cég, nincs más út.

Emellett fejlesztik az agrárágazatot is, hisz a jelenlegi 265 ezer darabos sertés előállítást 5-600 ezerre növelik a jövőben. Így az a csoport melyhez a Pick mellett a Bábolna, Sole Mizo és a Villányi Borászat is tartozik az alapanyag ellátásban kiemelkedő helyzetben lesz, mely biztosítja a stabil jó minőséget és a hatékony termelést.

A Picknél terveznek egy korszerű vágóhidat, de ehhez uniós segítségre is szükségük lenne. A beruházás természetesen a munkatársak számának növelésével járna - tette hozzá Csányi Sándor.

A tejiparban is elindult egy konszolidációs folyamat. E területen a Sole is hamarosan vásárol - árulta el a tulajdonos.
"Aki erős és tud fejlődni, az megpróbálja megmenteni azokat, akiknek a termékei jó minőségűek voltak, de anyagi problémák nehezítik az életüket, és nem tudnak önállóan talpon maradni" - fogalmazott Csányi Sándor.