Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ki közvetíti a focivébét?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Könnyen elképzelhető, hogy nem a közszolgálati televízión keresztül szurkolhatunk a jövő évi világbajnokságra kijutott csapatoknak. A jogokat korábban megszerző MTV ugyanis komoly gazdasági válságban van.

A közszolgálati televízió legfrissebb közleménye szerint a Magyar Televízió nem tett le arról, hogy közvetítse 2010-ben a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit, de még nem tudni, lesz-e pénze erre.

Az MTV úgy fogalmaz: továbbra is közvetíteni akarja a labdarúgó-világbajnokságot, igaz, még nem tudni, lesz-e rá pénz. Ennek okaként azt jelöli meg, hogy "a jövő évi költségvetési törvényjavaslat példátlan, több mint 7 milliárd forintos elvonást helyezett kilátásba". A közlemény úgy folytatódik, hogy "ilyen körülmények között a nemzeti köztelevíziónak felül kell vizsgálnia minden nagy értékű kötelezettségvállalását, beleértve műsoros projektjeit is, döntés azonban még nem született a közvetítési jog eladásáról."

"Szerte Európában a köztelevíziók közvetítik a legrangosabb sporteseményeket. Magyarországról állítana ki szegénységi bizonyítványt, és a nézők, a focirajongók számára is veszteség lenne, ha a közvetítési jog eladására kényszerülne az MTV az átgondolatlan költségvetési elvonás miatt. A tehetségek és a teljesítmény bemutatása ugyanis közérdek, a sport pedig a világ nemzetei között az egyik legfontosabb összekötő kapocs" - írták az MTV Sport Főszerkesztőségében. Hozzátették, hogy "a labdarúgó világbajnokság ráadásul 2010 legnézettebb sporteseményének ígérkezik, közvetítésére készen állnak a köztelevízió munkatársai, és az is megfontolásra érdemes a döntésnél, hogy a focicsemege közvetítése növeli az MTV kereskedelmi bevételeit is".

A Népszabadság korábban arról írt, hogy az MTV belső köreiben már arról beszélnek, hogy az RTL Klub veszi meg a közvetítési jogot, amelyet jelenleg a köztévé birtokol, miután az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) tagjaként azt már megszerezte.

Rudi Zoltán, az MTV volt elnöke 2007. május 16-án jelentette be, hogy az MTV közvetíti 2010-ben a dél-afrikai labdarúgó-vb mérkőzéseit. A jogok megvásárlását a tulajdonost képviselő kuratóriumi elnökség hagyta jóvá.