Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Öt százalék alá csökkenhet jövőre az alapkamat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lefelé módosították a magyar jegybanki kamatszint várható mélypontjára adott előrejelzésüket londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint jövőre öt százalék alá csökkenhet az MNB alapkamata.

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének legfrissebb felzárkózó piaci helyzetértékelése szerint a jelenleg 7 százalékos magyar jegybanki kamatszint már most a piac által az év végére valószínűsített "célon" van, és a vártnál alacsonyabb infláció, valamint az erősebb forint miatt az optimális kamatszint 2010-ben igazából a 3-5 százalékos sávban lenne.

Figyelembe véve a cég által 2010-2011-re várt magyarországi növekedési gyorsulást is, a BoA-ML londoni elemzői 2009 végére az eddigi 7 százalék helyett 6,50 százalékos, 2010-re pedig az eddig jósolt 5,50 százalék helyett 4,50 százalékos MNB-kamatot várnak - áll az elemzésben.

A ház 2010 végére 1,5-2 százalékos - vagyis az MNB 3 százalékos céljánál jóval alacsonyabb - éves magyar inflációval számol, azt jósolva, hogy a dezinfláció fő hajtóereje a változatlanul negatív kibocsátási rés, a feszes költségvetési politika és a forint valószínűsíthető további erősödése lesz.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői megerősítik, hogy már jövőre egész éves növekedést várnak a magyar gazdaságban; előrejelzésükben 0,2 százalékos GDP-bővülés szerepel az idei évre várt 6,6 százalékos visszaesés után.

A cég megjegyzi ugyanakkor, hogy az általa 2010-re valószínűsített növekedéssel együtt is még negatív lesz a kibocsátási rés a magyar gazdaságban. (A kibocsátási rés a még inflációs kockázat nélkül elérhető - vagyis fenntartható - hosszú távra számított GDP-növekedési potenciál és a tényleges GDP-növekedés különbségét méri negatív vagy pozitív irányban. A pozitív kibocsátási rést az elemzők általában inflációveszélyesnek tartják, a negatív kibocsátási rés kialakulása azonban erőteljes dezinflációs tényező, sőt deflációs kockázatot is jelenthet.)

Londoni elemzői számítások szerint a magyar gazdaságban a recesszió miatt jelenleg 8-10 százalékos negatív kibocsátási rés érvényesül.

Emiatt már más nagy londoni házak is lefelé módosították magyarországi kamatmélypont-előrejelzésüket.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemző részlege a minap közölte: új, módosított prognózisa szerint az MNB már 2010 első negyedére 5,50 százalékig csökkenti irányadó kamatát. A cég korábban 6 százalékos jövő évi MNB-kamatmélypontot valószínűsített.

A Barclays Capital befektetési csoport minapi elemzésében szintén az állt, hogy a Monetáris Tanács valamikor várhatóan tart ugyan egy "lélegzetvételnyi szünetet", de - a teljes kosárra számolt infláció meredek lassulásával - 2010 második negyedévében folytatódhat az enyhítési ciklus, és a 6 százalékos "történelmi szint" alá csökkenhet a magyar jegybanki alapkamat.