Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Németország a kereskedők kedvence

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németországban nyitna üzletet minden második kereskedő 2010-ben - derült ki a CB Richard Ellis elemzéséből. A megkérdezett 220 vezető kiskereskedelmi cég jövőbeni terjeszkedése helyszínéül másodikként Franciaországot és harmadikként Spanyolországot jelölte meg. Magyarország a 16. a listán.

A megkérdezett 220 vezető kiskereskedelmi cég első emberei többségében optimisták a bizonytalan gazdasági helyzet ellenére, a következő éveket illetően.

A CB Richard Ellis kutatása azt mutatja, hogy az érdeklődés a fejlett nyugat-európai piacok és első osztályú lokációk irányába mozdult el, főleg, mert ezek biztosabb üzletet ígérnek, mint a bizonytalanabb kilátásokkal rendelkező feltörekvő országok.

A 2010 végéig üzlethelyiséget kereső 200 kereskedő 56 országot jelölt meg terjeszkedési célpontként. Az első tíz célpont közül hét nyugat-európai város, a közép-kelet-európai régió mindössze három helyet kapott: Lengyelország a negyedik, a megkérdezettek 34 százaléka jelölte meg, Románia a nyolcadik, Oroszország a tizedik helyen áll.

A visegrádi országok közül Csehország a 12., Szlovákia a 14., Magyarország 16. a listán. Jövőre a kereskedők több, mint háromnegyede tervez belépni a régió legalább egy piacára.

Megjegyzendő, hogy bár a kereskedők a délkelet-európai régiót viszonylag hátra sorolták, több mint 40 százalékuk nyitna egy vagy több helyiséget a térségben, 24 százalékuk pedig egy vagy több közel-keleti és afrikai országban terjeszkedne, főleg az Egyesült Arab Emirátusokban. Számos kereskedő nyilatkozott úgy: az a célja, hogy ő lépjen be először egy piacra, mert vonzó a gyengébb versenyhelyzet és a megfizethetőbb ingatlan.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a kiskereskedelmi szektorban az élelmiszer- és italkereskedők tervezik 2010-ben a legnagyobb expanziót: több mint 40 százalékuk harmincnál is több új üzletet nyitna jövőre, míg az átlag 10. Hasonló a ruházati cégek hozzáállása: 30 százalékuk tervezi harminc vagy több üzlet nyitását 2010-ben.